1. Mi az a CSOK? Mikortól és milyen céllal vezette be a kormány? Hol tájékozódhatok?
Magyarország Kormánya 2015. július 01-én vezette be kvázi a szocpol modernizált verzióját, a CSOK-ot (azaz a családi otthonteremtési kedvezményt). A támogatás a központi költségvetésből juttatható, vissza nem térítendő állami támogatás. A kormány célja, hogy segítse a családokat a megfelelő otthon megteremtésében, legyen szó új építésű vagy használt lakás vásárlásáról, illetve új lakás építéséről vagy használt lakás bővítéséről
A támogatás összege kizárólag az új lakás bekerülési költségére vagy új és használt lakás esetén a vételár megfizetéséhez igényelhető. A CSOK részletes szabályait a 16/2016. (II.10.) és a 17/2016. (II.10.) Kormányrendeletek tartalmazzák. Tekintsük át nagyvonalakban, a legfontosabb állomásokat érintve.
2. Mi alapján igényelhetünk CSOK-ot?
A családi otthonteremtési kedvezmény a már meglévő, vagy a jövőben vállalt gyermekeink után igénybe vehető támogatási forma. A számításba vett gyermekek az igénylővel közös háztartásban élnek és a felépített vagy megvásárolt lakásba vele együtt beköltöznek majd.
3. Kik igényelhetnek CSOK-ot? (igénylők köre)
Jogosultak lehetnek életkoruktól függetlenül, meglévő gyermekeik után
- házastársak
- élettársak (a közös háztartásban élést és ennek időtartamát nyilatkozatba foglalni köteles)
- egyedülálló szülők
Jövőben vállalt gyermekek kapcsán:
- fiatal házasok (a házaspár legalább egyik tagja nem lehet 40 évnél idősebb)
Gyermektelen fiatal házaspár legfeljebb három, egygyermekes legfeljebb kettő, kétgyermekes fiatal házaspár legfeljebb egy gyermek születését vállalhatja a kedvezmény igénybevételének kapcsán.
A CSOK-ot igénylők mindegyikére vonatkozó kritériumok:
- büntetlen előélet
- köztartozás mentesség
- új lakás esetén: 1 és 2 gyermek esetén 180 napig tartó folyamatos TB jogviszony
-házastársak, fiatal házasok, élettársak esetén legalább az egyik félre vonatkozóan- (maximum 30 napos megszakítással), kivételt képeznek ez alól az ápolási díjban részesülő igénylők, illetve a középfokú nevelési-oktatási intézményben vagy felsőoktatási intézményben nappali rendszerű képzésben résztvevők.
3 vagy több gyermek esetén 2 év folyamatos TB jogviszony -házastársak, fiatal házasok, élettársak esetén legalább az egyik félre vonatkozóan-(ugyancsak maximum 30 napos megszakítással), melyből az igénylést megelőző 180 napban kizárólag kereső tevékenység fogadható el, az ápolási díjban részesülő igénylők, illetve a középfokú nevelési-oktatási intézményben vagy felsőoktatási intézményben nappali rendszerű képzésben résztvevők itt is kivételnek számítanak.
- használt lakás esetén: 180 napos folyamatos Tb jogviszony (maximum 30 napos megszakítással) – együttes igénylés esetén legalább az egyik fél esetében
Nem kaphat családi otthonteremtési kedvezményt az, akit a támogatás igénylését megelőző 5 évben köteleztek jogosulatlanul igénybe vett CSOK vagy egyéb lakáscélú állami támogatás visszafizetésére. Nem kizáró ok ezzel szemben, ha már rendelkezünk saját ingatlan tulajdonnal, ha használt ingatlant szeretnénk vásárolni. Akár már két meglévő ingatlanunk mellé is vehetünk egy harmadik ingatlant CSOK-kal, természetesen, ha a kedvezményt korábban még nem vettük igénybe.
4. A CSOK vonatkozásában gyermeknek minősül:
- a magzat vagy az ikermagzat a terhesség betöltött 12. hetét követően
- az igénylő vér szerinti vagy örökbefogadott eltartottja, aki a 25. életévét még nem töltötte be, vagy már betöltötte, de megváltozott munkaképességű személy, akinek ez az állapota legalább egy éve tart vagy egy év alatt előreláthatólag nem szűnik meg.
Fontos itt megjegyezni, hogy a vissza nem térítendő állami támogatás és az ezt megelőző kölcsönök is ugyanazon gyermek után csak egy alkalommal vehetőek igénybe.
Abban az esetben, ha korábban már vettünk fel vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást vagy kölcsönt, de családunk újabb- az előzetes kedvezmények igénybevételénél nem számolt- taggal bővül, újra benyújthatjuk igényünket, ám ebben az esetben a korábban folyósított támogatás összegével csökkentett támogatásra leszünk jogosultak. Ezt vegyük figyelembe akkor is, amikor a támogatás összegét meghatározó gyermekek létszámába bele számítjuk a házastársak, élettársak és fiatal házasok közös, nem közös és vállalt gyermekeik is.
Fiatal házasok esetében a gyermekvállalási szándékról teljes bizonyító erejű magánokiratban foglaltan kell nyilatkozni. Melynek teljesítésére a rendelet a következő határidőket tartalmazza:
- egy gyermek után járó kedvezmény igénylése esetén, egy gyermek előzetes vállalásával 4 év
- két gyermek után járó kedvezmény igénylése esetén, két gyermek vállalásával 8 év
- három gyermek után járó kedvezmény igénylése esetén, a vállalt gyermekek számától függetlenül 10 év
Nézzük hát, mennyi is az annyi? Mekkora összeggel számolhatunk, ha minden kritériumnak megfelelünk?
5. Mennyi az igényelhető lakáscélú állami támogatás összege?
I.) Új lakás, családi ház vásárlása vagy építése esetén:
egy gyermek esetén | 600.000.- Ft | legalább 40 m2 -t elérő lakás vagy 70 m2-t elérő családi ház |
két gyermek esetén | 2.600.000.- Ft | legalább 50 m2-t elérő lakás vagy 80 m2-t elérő családi ház |
három vagy több gyermek esetén | 10.000.000.- Ft | legalább 60 m2-t elérő lakás vagy legalább 90 m2 területű családi ház |
II.) Használt lakás vásárlása vagy bővítése esetén
egy gyermek esetén | 600.000.- | legalább 40 m2-t elérő lakás vagy családi ház |
két gyermek esetén | 1.430.000.- | legalább 50 m2-t elérő lakás vagy családi ház |
három gyermek esetén | 2.200.000.- | legalább 60 m2-t elérő lakás vagy családi ház |
négy vagy annál több gyermek esetén | 2.750.000.- | legalább 70 m2-t elérő lakás vagy családi ház |
A lakások hasznos alapterületének legkisebb mértékének számításánál nem csak azokat a gyermekeket kell számba vennünk, akikre az aktuális CSOK-ot felvesszük, hanem azokat a gyerekeket is, akikre hivatkozva korábban állami lakáscélú támogatást vettünk fel (legyen az akár vissza nem térítendő támogatás vagy kölcsön).
Ahogy a fenti táblázatból kiderül a támogatott ingatlanokra is tartalmaz a rendelet kritériumokat, vegyük át ezeket a kitételeket ingatlan típusa szerint:
A.) Használt lakás vásárlása esetén:
- – a lakás vételára maximum 20 százalékkal haladhatja meg a hitelintézet által meghatározott forgalmi értéket
- az igénylőnek az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett, legalább 50 százalékos tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie
B.) Használt lakás bővítése esetén:
- bővítésnek minősül a legalább egy lakószobával történő hasznos alapterület növelése, ide értendő a tetőtér beépítése is vagy emelet-ráépítés is, ha az építési munkálatok nem eredményeznek két új, önálló albetétként nyilvántartott lakást.
C.) Új lakás vásárlása vagy építése esetén:
- házastársak, fiatal házasok és élettársak esetén az ingatlan-nyilvántartásban mindkét félnek bejegyzett tulajdonjoggal kell rendelkeznie
- ezen túl a kedvezménnyel felépített vagy megvásárolt ingatlanban csak a támogatott személyek szerezhetnek tulajdont
Mi történik, ha több lakásból álló osztatlan közös tulajdonú ingatlant vásárolnánk?
A válasz egyszerű, amennyiben a használati megállapodás tartalmazza, hogy a CSOK-os lakás a támogatott személyek kizárólagos használatában áll, úgy a fenti kritériumokat elfogadottnak kell tekinteni.
- CSOK felhasználásával vásárolt lakásban a kedvezmény, és a számításba vett gyermek a vásárlástól számítva 10 évig kell, hogy az ingatlanban lakjon (melyet a folyósítást követő 90 napon belül lakcímet igazoló kártyával bizonyít a folyósító hitelintézet számára)
- CSOK igénybevételével vásárolt új lakásra a támogatási szerződés megkötését követő 10 évig terjedő időszakra az állam javára jelzálogjog, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre.
- a támogatott ingatlanra lakásbiztosítás kötési kötelezettség (jellemzőit a támogatási szerződés tartalmazza)
Fontos tudnunk, hogy a korábbi évekkel ellentétben ma már nem kötnek feltételeket az ingatlan energetikai minősítéséhez.
6. Hol tudunk CSOK-ot igényelni?
Rendeletben megfogalmazott kritériumoknak megfelelő hitelintézetnél. (kereskedelmi bankok, jelzáloghitel intézetek, takarékszövetkezetek)
7. Kell-e fizetnünk a támogatás elbírálásáért, ha igen mennyit?
A hitelintézet az elbírálásért a családi otthonteremtési kedvezmény 1,5 % -nak megfelelő, de maximum 30.000.- Forint, az értékbecslés és a helyszíni szemle díját nem tartalmazó bírálati díjat kérhet.
Abban az esetben, ha a kérelem kapcsán eljáró hitelintézettől lakáscélú kölcsönt is igénylünk, úgy a hitelintézet az elbírálásért és folyósításért külön díjat nem számolhat fel a támogatott személlyel szemben.
8. Megtagadhatja-e a hitelintézet a CSOK folyósítását? Igényelhetjük a támogatást magában, egyéb lakáscélú hitel nélkül?
A támogatott személy/személyek a rendeletben meghatározott feltételeknek maradéktalanul megfelelnek, úgy hitelintézet az eljárást és folyósítást nem tagadhatja meg, még abban az esetben sem, ha támogatott a CSOK kizárólagos juttatását kéri egyéb hitel nélkül.
Amennyiben a lakásunkat önerő, CSOK és lakáscélú hitel igénybevételével kívánjuk megvásárolni a hitelintézet megtagadhatja számunkra a CSOK folyósítását, ha a szükséges lakáscélú hitelre jogosulatlannak ítéli meg az igénylőt.
9. Van-e lehetőség arra, hogy a CSOK-ot és a lakáscélú hitelt különböző hitelintézetektől vegyük igénybe?
Természetesen van rá lehetőség. Ebben az esetben a CSOK folyósítására kért hitelintézetnek be kell mutatnunk a másik hitelintézettől kapott hitelígérvényt.
10. Mikor kell a hitelintézet felé benyújtani a CSOK iránti igényünket?
a.) új lakás vásárlása esetén: az adásvételi szerződés megkötését követő 180 napon belül
b.) új lakás építése esetén: a használatbavételi engedélyről szóló határozat, vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági dokumentum vagy az egyszerű bejelentéshez kötött új lakóépület felépítésének megtörténtét igazoló hatósági bizonyítvány kiállítását megelőzően
Van-e lehetőség ezen határidőket követően a CSOK igénylésére? – Nincs, a kedvezmény kizárólag a fent meghatározott határidőkön belül igényelhető!
11. Mi történik a hitelintézetnél a kérelem beadását követően?
– A hitelintézet a kérelem benyújtásának napját a szükséges dokumentumok hiánytalan leadásának napjával határozza meg.
– Amennyiben az iratok hiánytalanul állnak a hitelintézet rendelkezésére, úgy a benyújtás tényéről és az igényléskor benyújtott dokumentumokról igazolást állít ki igénylő részére.
– Az elbírálásra új lakás vásárlása esetén a benyújtástól számítva 30 nap, új lakás építése esetén 60 nap áll a hitelintézet rendelkezésére. (amennyiben szükséges, úgy a hitelintézet kérheti a benyújtott dokumentumok kiegészítését, ezen időszak a fent meghatározott határidőbe nem számít bele)
– Pozitív elbíráslást követően a hitelintézet az igénylővel a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételéről támogatási szerződést köt.
– Ezt követően a kedvezmény folyósítása új lakás építése esetén a készültségi fokkal arányosan, utólag történik. Az utolsó részlet folyósítására a használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány hitelintézet részére történő bemutatását követően kerülhet sor.
Új lakás vásárlása esetén a támogatási szerződés megkötését követően egy összegben történik.
12. Mit tehetünk, ha a hitelintézet nem találta jogosnak a kedvezmény folyósítására vonatkozó igényünket?
Az írásbeli elutasítás kézhezvételétől számított 15 napon belül a családi otthonteremtési kedvezményre jogosító feltételeknek való megfelelés megállapítását kérhetjük a kormányhivataltól.
13. Milyen hatással van a válásunk a már igénybe vett családi otthonteremtési kedvezményre? (házastársakra vonatkozó rendelkezések)
Először is jelentenünk kell a kormányhivatalnak a házasságfelbontás tényét, méghozzá a bírósági ítélet jogerőre emelkedését követő 30 napon belül, illetve az élettársi kapcsolat megszűnését, a megszűnést követő 30 napon belül. Amennyiben a volt házastársak/ élettársak a közös lakásukat az állam javára bejegyzett terhek fennállása idején (teherbejegyzéstől számított 10 év) szeretnék eladni, úgy visszatérítésre kötelezetté válnak, mégpedig a vagyonszerzés arányával megegyező mértékben. Tehát ha fele-fele arányban adják el az ingatlant, akkor a kedvezmény összegét is fele-fele arányban kell visszafizetniük.
Abban az esetben, ha a válás során az ingatlan egy az egyben az egyik félhez kerül, és a kedvezmény folyósításakor figyelembe vett gyermekek (kivétel a nagykorúvá vált gyermek) sem költöznek el az adott ingatlanból, úgy egyik felet sem terheli visszafizetési kötelezettség.
Amennyiben a válást követően, még fennálló teherbejegyzés mellett csak az ingatlan egy részét adjuk el, úgy az eladott résszel arányos mértékben kell a kedvezmény visszatérítéséről gondoskodnunk.
14. Mi a helyzet akkor, ha a vállalt gyermekek tekintetében nem teszünk eleget a támogatási szerződésben ígérteknek? (fiatal házasokra vonatkozó rendelkezések)
Azon fiatal házaspárok, akik nem, vagy csak részben teljesítették a vállalt családalapítást súlyos költséggel számolhatnak a visszatérítés számításakor. Amennyiben született gyermek a folyósítást követően, de nem az ígért számban, úgy a született gyermekre járó kedvezményt ki kell vonni a folyósított összegből, és a maradék összeget kell visszafizetnünk a Ptk. szerinti késedelmi kamattal emelten a határidőt követő 60 napon belül.
Abban az esetben viszont, ha három gyermeket ígértünk, de önhibánkból egyet sem vállaltunk a kötelezett időtartam alatt, úgy a Ptk. szerinti késedelmi kamat ötszörösével növelt kedvezmény összegét kell visszafizetnünk a határidő leteltét követő 60 napon belül.
Ezek a kötelezettségek vonatkoznak ránk abban az esetben is, ha a teljesítési határidő előtt elválunk.
15. Élhetünk-e részletfizetési lehetőséggel? Kérhetünk halasztást, elengedést?
Kivétel nélkül minden esetben kérhetünk részletfizetést, ha a kérelmező igazolja, hogy az azonnali és egyösszegű megfizetés családi, jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire tekintettel aránytalanul súlyos terhet jelentene.
Különös méltánylást érdemlő helyzetre való tekintettel kérhetünk halasztást, mérséklést vagy a támogatás visszatérítésének elengedését is a kormányhivataltól.
Különös méltánylást érdemlő helyzetnek minősül:
- ha a fiatal házaspár egyik tagja elhunyt
- ha a támogatott felek közül az egyik a szerződés megkötését követően megváltozott munkaképességűvé válik és emiatt nem vállalták a gyermeket
- a gyermek a várandósság 24. betöltött hetét megelőzően halva születik
- ha két gyermek vállalása esetén az első vagy három gyermek vállalása esetén az első, vagy a második gyermek magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegséggel születik
- az emberi reprodukcióra irányuló eljárások tekintetében:
Ha a támogatott a kötelező egészségbiztosítás keretében igénybevehető eljárásokban eredménytelenül vett részt, vagy azt megelőzően, illetve közben derült ki, hogy arra nem alkalmas.
- fiatal házaspár esetén a gyermekvállalás egészségügyi dokumentációval ellenjavallt.
- elhalasztás tekintetében, ha a visszafizetés a támogatott megélhetését ellehetetlenítené
16. Kiadható-e a CSOK-os ingatlan?
Nem. A szerződéskötéstől számított 10 év időtartama alatt semmiképp nem adhatjuk bérbe az ingatlant.
17. Lehet-e kisvállalkozásunk székhelye a CSOK-os ingatlanunk?
Igen, lehet.
18. Az adó-visszatérítési támogatás:
Amennyiben új lakásunkat preferált kistelepülésen kívánjuk felépíteni a bekerülési költséghez vagy az építkezés helyéül szolgáló telek vételárához adó-visszatérítési támogatást igényelhetünk.
Ezt a támogatást ugyanazon intézeteknél igényelhetjük, ahol a CSOK-kal kapcsolatban eljártunk.
19. Mit jelent a többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása?
Kettő vagy több gyermek esetén a CSOK-ot igénybe vevő személy, személyek a Magyarország területén lévő új lakás építéséhez vagy vásárlásához felvett hitelintézeti kölcsön kamatainak megfizetéséhez igényelhet otthonteremtési kamattámogatást, melynek mértéke az ügyleti kamat 3 százalékponttal csökkentett mértéke. Az állam a kölcsön teljes futamidejére, de legfeljebb huszonöt évre nyújthatja.